Mintha mindig lehunyt szemmel próbálnék meg látni, mintha mindig némán igyekeznék beszélni, mintha mindig süketen akarnék hallani, de csak csönd, a légüres vákuum az otthonom, a létezésem egyetlen közege ez az ijesztő, széttörhetetlen börtön, amin mint egy ködös, párás ablaküvegen át tűnik csak át a világ és a valóságnak kikiáltott borzongató látomás, de Te Ott vagy, orkánerejű szélben egy pici, fénylő derengés a vaksötét, zord éjszakában, valami remegő melegség amihez lélekszakadva rohanok, hogy megmondjam, maradj még! Mert téged végre látlak s kérnélek esdekelve, hogy te végre láss engem, hallj engem, tapints engem, érezz engem és ez legyen olyan csodálatos neked is mint nekem, hogy megláttam a fényt ebben a kietlenségnek tűnő villódzásban, ebben a gejj vízióban amit élek, de minden lassú bennem, mint a csapból csöpögő víz… csöpp csöpp csöpp lassan, vérdermesztően lassan pedig szeretem, az életet sikoltva is szeretem de most hogy itt vagy minden nesz egy robbanás, minden fény szinte vakít és minden érzés egy beteljesülés, hát ne tűnj el kérlek, még ne tűnj el…
Ijesztő, hogy mennyire meleg volt a bőre, pedig hozzá sem értem, a mosolya milyen felemelő és a beszélgetés csak úgy szárnyalt, szabadon lebegett a lényünk szárnyán minden szó, csak olyan kevés, olyan nagyon kevés volt az idő. Első látásra szerelem. És pont. És jaj isten, oh hogy miért, és ne és de és behunyom a szemem, hogy ne létezzen mindez és akkor csak téged látlak magam előtt, folyton esik az eső és mindig te jutsz eszembe, nem akarom hogy így legyen, hogy lassan ismét nem létezek, eltűnök, és nem vagyok más csak egy lány, aki téged akar szeretni, és nem létezik más semmi. Rettenetes, dühítő és ocsmány és kéretlen és a létezésem egyetlen értelme, mozgatórugója és …és… megint bekövetkezik. Mindent elveszíthetek, képtelen vagyok bízni a jobban, a szebben mégis ha a soraid olvasom, ha a képedet látom a monitoron, nem akarok mást, csak a karjaidba bújva azt mondani, hogy legyünk most mi egymásnak a Minden, az Élet, az egész Univerzum, ameddig engeded, csak annyit kérlek, hogy te, végre te Szeress… igazul, akárha bántón és szennyesen is, de Szeress, legyen ezernyi hazugság az ajkadon, ez az egy legyen igaz a szívedben, hogy engem Szeretsz!
Hát nem édes? Nem naív, nem beteges, nem gyerekes? De…csüggesztően az, de ez egy örvény, amely már leszippantott és megkaparintott magának, nincs több levegő, nincs több napfény, nincs más semmi. Over meg off meg faszom…
Dávidkával is megvolt a szakítás, ojeah nem szeret, hát jó thanks köszi édes vagy puszi, meg hogy nem akarja hogy mindig az legyen hogy ujjal mutogatnak rá „te ezzel jársz?” röhögve kérdezések közepette, volt rá példa, de ez se egy férfihez méltó viselkedés, hogy akkor inkább menekül. Hát végül is, leszarom… nem sikerült annyi érzelmet se kicsikarnom magam iránt belőle, mint amit a WOW iránt táplál...
Jáj, a Pakai megint betalált, egy nagyon régi középiskolás ex-em, akivel aztóa hogy dobott, is megvolt egyfajta bizsergés meg feszültség köztünk, de azt nem tudtam, hogy ennyire… J.-ben betalált pénteken és részegen szerelmet vallott :O Nah ne…. 1. kúrva rosszkor 2. kúrva szar egy alak amúgy olyan mint eredeti D. geci nagy első szerelmem csak pepitában 3.mi a fasz van mindenkivel, hogy belém szerelmes?????? Iwiw-en kaptam egy levelet egy tök ismeretlen fazontól, aki nem is él itt Mo.-n azzal hogy sorryka, de muszáj volt írnia mert véletlen talált rám és nem érti hogy mi fogta meg annyira bennem, írjam már meg hogy ki vagyok mi vagyok,hogy megértse miért nem bírta ki hogy ne írjon. Ő….apám… honnan a picsából tudjam???? :O A trolin egy apám korabeli fazon a telefonszámom kérte el, a Sörkertben egy csapat srác el akart hívni J.-be, mondván hogy egész este néztek, milyen jó nő vagyok, menjek már el velük…hát na ne…ez más sok nekem, ezt nem hiszem már el… Újabban mindenki engem akar, engem bámul, engem szeret, engem dugna, köcsög tavasz, de kivagyok… nekem meg csak U. kell. :S Csak U. Ednáék is rámondták az áment, hogy ismerik, tök jó fej, meg tök jó arc, tiszta nagy kő esett le a szívemről, hogy semmi szar dolgot nem tudtak róla mondani…Huuu.h..
Most taccs vagyok, holnap első utam TIK-be vezet, szarom le a vizsgáim, a melóm, csak U. sorait akarom olvasni és tudni, hogy mikor jön vissza…BETEGES!....wáááhhháááá…bühhüm, brüühüümm… tudom tudom beleéltem magam a semmibe, de ilyen vagyok, bocs már hogy a vérem ilyen heves, meg a szívem ilyen hirtelen. Már nem tudok lehiggadni… ohmygod hogy végem van, mint a botnak!
