Ösztönlény vagyok, na és?
Nah jó, ez most nem vicces, csesszétek meg, nem vicces, ez állati szar, félelmetes de ettől egyszerűen annyira ellenállhatatlan, nem értem miért, de tényleg mintha leugranék egy magas torony tetejéről, örülnék, a szél ahogy a hajamba kap meg a ruhámat fodrozza, mintha mindig is ez lett volna a szabadság csak én nem tudtam róla. Mintha hiányzott volna, csak már elfelejtettem hogy kell nem törődni a végén a becsapódással, a széttrancsírozódással, a dolog pillanatnyiságával, mintha csak elfelejtettem Szárnyalni. De mindez nem veszett el, csak átalakult, most meg pipiskedem a perem végén, mintha sose csináltam volna és majd meghalok hogy leugorhassak, széttárhassam a karjaim és elfelejtsek járni újra és újra….
Nem is tudom, hogy kezdjek neki. Hát a Dávid, igen, meg a kapcsolatunk, meg egy kibaszott jó pasi, akivel levelezek egy hete…rám szakadt az ég. :S A lényeg, hogy Dáviddal kb. annyira tartozunk egy lapra mint a dráma meg a komédia, annyi bennünk a közös hogy sejtekből vagyunk, testünk 70%-a víz alkotja meg szeretjük a hc-t de szerintem itt kb meg is áll minden. Ha meg mégse, hát mivel képtelenek vagyunk beszélgetni nem derült ki. Ez a nagy büdös igazság, hogy semmi de semmi nincs amiről beszélgetni tudnánk, csak fekszünk az ágyban egymás mellett…és semmi. Ezt úgy lehet érteni, igen. Nem mászik rám, nem csinál semmit, nem fogja meg a mellem stb. Ohmygod még egy „inkább mássz te rám, mert én hülye/lusta/fasz/buzi vagyok az egészhez” csávót , a kúrva életbe, nem viselek el! Nem érdekel hány éves, a férfi az legyen férfi, kúrva élet! Áwáwáwáwá…
Hát igen, lehet gondolni, hogy mikor U., az a srác, akivel már a J.-ben nem egyszer egymásra bámultunk meg stb. (rejtélyes módon nem vettem észre hogy felvett space-re) írt nekem egy képkommentet, ráadásul olyat, ami egyből megmelengette a szívem (megdicsérte a texas-os napszemüvegemet) hát elkezdtem a történetet tovább bonyolítani. Most épp ott tartunk, hogy pénteken találkozunk, megyek a házibulijukra, egyébként csak azért netezik ilyen sokat, hogy nekem írhasson stb. Áhh…lealélok. Mindenféléről el tudunk beszélgetni levélben is, csak jár a pofánk én meg úgy megkönnyebbülök a szavak olvastán, mintha rabságból, mintha némaságból szabadulnék. Igyekszem nem beleélni magam, de már mintha szerelmes lennék ( nah, jó azért nem de kis híján…hihi^^) szóval nyakig benne vagyok a kluimászban, mert még egy seggfej rohadék is vagyok mellé, mert nem akarok egyedül maradni, szóval Dávidot még nem dobtam ki, mert ahogy Jóanyám megfogalmazta, inkább a Dávid mint a magány. Éccsanya másik mélyen megdöbbentő kijelentése tegnap este, mikor ezt az egészet elmeséltem: Nem kell ezt elkapkodni, majd pénteken találkozol U-val, aztán meglátjuk mi lesz D.-vel. Nah hát én csak pislogtam anyura. Az én éccsanyám hogy ilyet mondjon, ez se nem keresztényi, se nem 43 éveses se nem tudom milyen, de hát rohadtul igaza van, úgyis ezt fogom csinálni. Ami miatt igen, kúrvának is érzem magam, meg reálisnak is.
Az összes horoszkóp, tarot, a fasz tudja mi pedig azt harsogja, hogy most jön el a nagy szerelem, a nagy szabadság, változtassak munkahelyet stb. stb. stb…. teljesen leakadtam, amikor olvastam, mert nekem most tényleg passzolt az egész, nem mintha gecire mindent elhinnék ezzel kapcsolatban, de eleget foglalkoztam már ezotériával, hogy tudjam, hogy ha 4 tarot vetési meg tarot fajta is kvázi ugyanazt mondja, az már nem a véletlen. Úgy hogy most állati nagy szerelem lesz, meg áll. egy nagyon jó munkám amit szeretni fogok és a tehetségemet ki tudom bontakoztatni stb. Jippi jóóóóó, adja az ég, hogy nem leszek megint átkúrva. Mert az amúgy olyan nagyon jellemző lenne rám…
Üvöltenék, sírnék, nevetnék, szabad vagyok, a lelkem kiutat talál csont és hús börtönéből, szétszakítja az inakat és mindegy hány agysejt hal meg közben, kiszabadítja magát, bármi áron, mintha újraszületnék, mintha születne belőlem egy másik testvérem, mintha én már nem is én lennék, és mégis, az összes emlékem a helyén, tudom ki vagyok, hol lakok, tudom, tudom azt is hogy milyen voltam, tudom, hogy sose, sose voltam más, csak aludtam, elaltattam magam, csak elkábított a világ mocskos mérge, csak kalickába zárt a konvenciók ígérete de lehullt minden maszk, minden állarc, minden eufórikus látomás mögött csak az a tombolás van ami a szívemből indul ki és érfalaimhoz simulva alkot újra egy látomássá, egy szikrázó jelenéssé, tomboló viharrá, duzzadt, szeszélyes óceánná, kapkodó, boszorkányos szélorkánná… Egy új kezdet tisztán és szabadon fájdalmasabb mindennél, mintha késeken járnék és pengékkel hálnék de a sikolyomban extázis van, mert a félelem…a félelem legalább olyan halandó mint én magam!
