Most vagy a leggyönyörűbb. Egy álom vagy, egy látomás, életem legszebb és leggyönyörűbb vágyálma vagy, lehetsz, míg nem látlak, míg nem érintettük meg egymást a Minden vagy, az egész Univerzum, minden gyönyör, minden kéj ebben a remegő percben van itt a szegcsontom alatt a rebegő szívemben amely vár, retteg, izgatott, sóvárog utánad. Most még te vagy a férfi akit mindig vártam, akivel mindig is összetartoztam, akivel mindig leszek, akivel mi vagyunk az egész Világ, akivel mi leszünk az Élet. Most a legszebb mindez és félek hogy tönkre fog menni, félek amikor majd hozzád érek te is csak egy férfi leszel, egy halandó, esendő, gonosz, nemtörődöm férfi, aki elhagy, kihasznál, lenéz, megvet, kisemmiz. Félek tőled, de a levegő is édesebb amióta a soraid olvashatom, a nap is csak miránk süt, csak rám mert sikít a szívem utánad, érted, értünk, azért a korcs kis torz reményért, hogy beléd illek, ahogy te is belém, hogy egymás oldalába ágyazódva egy egészet alkotunk, hazaérünk, megpihenünk egymásban és minden így marad amíg van lét ebben az univerzumban…
Amíg nem látlak, amíg a nap fel nem kel és én gombóccal a torkomban le nem megyek amikor hívsz, addig éjjel álomtalanul hozzád simulok, a szavaidhoz, betűiden átszivárgott éned homályos testéhez bújom és szomjasan tapasztom szám ujjaidhoz, írott mosolyod melegíti fel a fagyos tagjaimat és minden csodálatos gondolatod suttogva hallom, álomba ringat ez a mámorból szőtt árnyéka magadnak, amíg ide nem érsz, hogy tömör tested inas valósága alatt roskadjon össze ez a kavargó, kásás vízió…
