Harakiri meg egyébb nyalánkságok

A Magánynak éles karmai vannak amellyel szétkaszabol, a Magánynak éles nyelve van amivel karistol, a Magánynak éles tépőfogai vannak amivel szétmarcangol. Szomorú vagyok. Bánatos, szívszakasztóan egyedül maradtam. Saját magamnak szívszakasztóan egyedül a múlttal. Itt állok,…

Ha néha nem is veszem komolyan a Sorsot, azt hiszem, úgy csap olyankor pofán, ahogy most. Nem lehet lekerülni azt amikor az Élet akar valamit elmondani vagy megmutatni. Én inkább így érzem, mint hogy a véletlenre fogjam. Hogy érthető legyen, mindenkinek ajánlom szíves figyelmébe…

Világ nem megy és nem áll le akkor mikor én szeretném. A világ tele van hálózatokkal, lüktető kapcsolati hálókkal, bele vagyunk gabalyodva de nyakig. A lehetőség: hogy egy négyzet alakú műanyagdarabbal én is részese vagyok egy bolygónyi rendszernek, elérhető vagyok,…

Nem éreztem azt hogy egy kúrva nagy kő esne le a szívemről, nem volt lélekemelő gyönyör vagy fékevesztett extázis. Csak ültem a buszon, 10-kor dorozsmán, és készen voltam az összes kérdőívvel. Vasárnap este. Néztem a hatalmas holdat, a kis csillagokat és üresnek éreztem…

Az álmok néha egészen felkavaróak, és nem kell ehhez meghalnia senkinek. Csak valahogy olyan ledermesztők tudnak lenni. Valódiak és képtelenségnek tűnik, hogy ettől a „valóságtól” megmenekülj, hogy elszökj. A felébredés pedig egy reszketéssel vegyített…

Reggel 8-kor szombaton kihalt a város, nagy felhőktől terhes az ég, szürke fények tocsognak minden utcasarkon, csak a madarak csiripelnek, a szél épp hogy felébredt, csak finoman fújdogál, nincs is hideg, csak kicsit csípős, ahogy reggel kell, ahogy reggel jól is esik. Míg…

A napjaim majd mindig ugyanarról szólnak, az érzéseim majd mindig ugyan olyan ívet futnak, nem is tudom, akkor ez most már monoton? A lekérdezés befedi az életem, levegőt alig lehet tőle kapni, hozzám nőtt, mikor vége lesz, és mostmár mindjárt vége lesz, mert már csak 5-öt kell…

Olyan erősen szorítom össze az álkapcsom, hogy belekönnyezek, így legalább majdnem olyan mintha sírnék, de szívemen akkora a lyuk, hogy már nem is élek, olyan régóta meghaltam, hogy elfelejtettem, nem fogtam fel egészen, csak a kezem úgy szorítom hogy hallani vélem a törő csontok…

Minden nappal mélyül és átalakul ez a furcsa állapot bennem, hihetetlen és életveszélyes a bizalom és csend, egy világ amiben nincs senki ( hosszú idő óta tudatosan, megélve és nem gyűlölve, hanem hálásan )  csak én, egyedül én. Hiába nyit felém a Peti, nem tudom…