Harakiri meg egyébb nyalánkságok

Eljön, ugye, hogy el, hogy létezik, hogy van, valahol igenis van egy férfi, akivel boldog leszek, aki szeret és végre klassz lesz minden. Ugye van. Mert most nem hiszem el. Mert most kicsit dühös is vagyok, mert szombat van, nekem Subasára kell mennem pedig rohadtul nincs kedvem, egyébként…

Éjszaka többször is bevertem a fejem a szekrénybe és felébredtem. Rosszul aludtam, hülyeségeket álmodtam. Amikor reggel felkeltem és elindítottam a Lamb: Gabriel című számát, majdnem sírtam. Sírtam volna ha tudtam volna (ha az esetek 99%-ban tudnék amikor szükségem lenne…

Mert a szociológia nem valami krisnás szeretetközösség szak, az emberek meg rohadtul bunkók de kérek mindenkit aki ezt elolvassa és véletlenül szociológus hallgató megkeresi kérdőivvel, ne küldje már el a fenébe!!!! MERT ISZONYAT SZAR ÉRZÉS, amikor végigcaflatok 5 órán…

Fáradt és beteg vagyok, meg állatira de nagyon dühös és elkeseredett és már megint bassza meg az egész...Reggel csodás Anyám csodás szeretetét élveztem megint, konkrétan leordibált hogy nem tud eltartani, mért nem értem meg, miért nem foglalkozom vele, menjek már el dolgozni.…

Leperegnek az ámítások magamról ha egyedül maradok, ez az igazság pedig éles, karcos, vakító, nem is tudom hogy szeressem vagy fáj. Nehéz egyedül lenni, ennyire egyedül lenni. Nem sok barátot mondhatok a magaménak, aki foglalkozik is velem, vagy kihúzna a szarból amikor bajban…

Bekövetkezett, amire vártam, amitől féltem, amit tudtam hogy jön, persze, itt van megint, tort ül énrajtam szétveszíti az agyam, tehetetlen vagyok, játékszer, síró vad düh és büszkeség mert nincs más, nincs több, se elég se sok, se igaz se hamis, csak én és a csend, a magány…

Kinyitottam az én Pandora szelencémet, feltörtem a pecsétet és  kitártam a szívem ismét, hogy lehessen rá köpni, beletiporni, összetörni, lehessen benne csalódni, feküdni, önmagamra találni, engem megismerni-megutálni,  hogy érezhessek vele, hogy boldog legyek…:S…

A lehunyt szemeim nem rekesztik ki a zenét, a szüntelen dübörgést amitől szét akar repedi a koponyám, 1 órán keresztül vártalak téged a füstös kis mosdóelőtérben, pedig tudtam, hogy nem jössz, mert mondtad, mert felhívtalak és elkezdtem félni hogy komolyan vetted, hogy nem…

Mit jelent boldognak lenni? Honnan tudja az ember, hogy az amitől a boldogságot várja, nem a legnagyobb baromság, hogy nem neki való, hogy lehetetlen, az ember annyira nem ismeri magát. Én se magamat. Zolival én én vagyok, és neki ez tetszik, őt ez nyűgözi le, én meg mégis úgy akarok…

Félelmetes Világ terjeszti ki szárnyait arcom előtt, s felborzolt tollai cirógatják a bőröm amitől tiszta libabőr leszek egész testemben…Nem tudom mit tegyek, hogy mit érzek, hogy mit akarok, hogy hogy volna jó s hogy nem, hogy van-e értelme az egésznek, s ha nincs akkor már…

Én aztán tudom hogy kell élni és az élet aztán tudja, hogy hogy kell nekem adni az ívet, tagadhatatlanul frankó páros vagyunk mi így együtt…pfffff. Mert egyébként bele kell rondítani a napomba rittig. Pedig ma jól voltam, úgy értem, nem csattanok ki a boldogságtól,…

A valóság élményét úgy mossa el az őrület, mint ahogy a folyó partját viszi el a sodrás, lassan de biztosan. Lassan megint nem lesz kapcsolatom a világgal, se igazán magammal, a félelem már így is a csontjaimra jegesedetett, én pedig rab vagyok, szolga, nincs menekvés, nincs…