Harakiri meg egyébb nyalánkságok

Az utolsó élő pillanatomAz történt, megtörtént, és többé nem akarok a holnapra virradó életben létezni, próbálja ezt megérteni mindenki, te is édes, igen, olyan egyenes volt ,hogy megmondtad a tegnapi csodálatos nap után, hogy neked nem megy, hogy még szereted a b.nődet, olyan…

Öt nap maga a kénköves pokol, véget nem érő kárhozat, öt nap öt évszázad, öt nap…ma van az ötödik nap. Azóta várom hogy vissza gyere hozzám, göndör hajú kerubom, azóta ég a bőröm forró kezed után, s szájam krémesen lágy csókjaidra, tested melege évszázados…

Édes megváltás, édes halál, édes a szája, nyelve simogató, a keze pedig őritő forró ahogy a hátamra csúszik és a nyaka íze olyan mint a manna, sose senkié nem volt még ízesebb, belekönnyeztem a szigorú tekintetébe ahogy húsos száján kibuggyantak a szavak: Szeretnélek most…

Rongy testem zuhan a szakadék mélyére, és lángolnak könnyeim, de nem félek, szerelmes vagyok, s ez még a halálnál is rosszabb. Ezt a bűnt Isten talán még megbocsátaná, de önmagadnak te soha, ezt nem lehet, kínpadra vont elméd hiába küzd ezek ellen a kéretlen béklyók ellen,…

Úgy csapongnak a fejem az érzetek és a gondolatok, mint egy fényes kis flippergolyó a játékgépben. Rémisztő a sebesség, a csattanások egyszerre fülsértően és igézően csilingelőek, de annyira csak a szerencsén múlik hogy a mélybe zuhanok-e, vagy az összes pont az enyém lesz.…

ÓÓÓÓ….milyen gyarló az ember, te jó ég, s az én eszem mennyire elborult, hogy képes ennyi szar összezavarni és kavarni bennem, azt sem tudom már hogy mi vagyok és mit akarok, ki leszek ebből és addig hány ember vére kell hogy folyjék, s az enyém meg meddig tart ki?…

Minél jobban telik az időm, annál rémítőbben ébredek tudatára annak, hogy szeretem. Aztékomat…tegnap beszéltünk msn-en és bocsánatot kért a múlthét csütörtökiért (amikor durván letámadott), persze én mondtam hogy nincs semmi baj. Bocsánatot kért és bár ne tette…

Széjjelzúzott valóságdarabkák, széjjelmorzsolt realitás, kapkodás, csak a kapkodás. Iszonyatos éhes szomjazás testek után, Dávid teste után, Gyuri teste után, azték teste után…erre a fájdalomra tényleg nincs gyógyír. A saját idióta döntéseimre meg még úgy se, nem…

Finoman, lehellet finoman tud felkúszni a fájdalom, s már a torkomban dobog a szívem, már tudom, hogy elvérzem, már tudom, hogy emlékszem, megint csak újranézem, újraélem, szeretem, igen, tudom, hogy nem szabadna remélnem, hiába hogy sokszor féltem, hiába volt hogy végeztem, az…

Porcelános kéjelgések izzanak szemedbenLe kell vessem magam, a végzet amúgy nincsenMegrekedt kábulat kaparászik kezedbenNem ismersz engem, szíved nincs miért szeressen.  Opál kövül az ablaküvegre, hírnök erről,A tikos, hazugon bomló testi szenvedélyrőlUjjaid…

Olyan volt, mintha meghúztam volna a ravaszt, úgy hogy nem akartam meghalni. Olyan volt, mintha leugrottam volna pedig minden porcikám élni akart, minden rohadt porcikám tiltakozott, nem akartam, nem akartam semmit senkitől és szentül hittem, hogy az hogy elmegyek aztékomhoz, az nem para,…

Megfagyott az idő, azt hiszem, teljesen ledermedtem benne én is s körülöttem minden. Silent Hill ost-ot hallgatok, megálltam ebben az érzelmi viharoktól mentes édes szomorkás semmiben. András volt asszem az utolsó, amit még kibírtam a megfeszített idegeimmel és megfeszített…

Mint kitűnik, nem öltem meg magam, de tényleg jobb lett volna. Mert a mai nap volta pont az í-n, a holnapi akár lehet mellette a vessző, ahogy elnézem, ez itt még nem érhet véget, pokoljárás, halálcsókolás, életutálás, szerelmes szívdobbanás kihagyás, könnyhullatás, lemondás,…

Tűt akarok, de nem is a vénámba, hanem a szívembe, a szívem közepébe, a fő aortámba, az agyamba, egy kibaszott nagy tűt s egy fecskendőt amiben heroin van és ennyi, nem akarok mást, 7 óra óta erről fantáziálok, most meg bebasztam a pálinkától és kúrvára rá akarok gyújtani…

Oh, hát persze, egész kicseszett nap csak Dávid keringett a fejemben, a kis beatbox töredékek amiket duruzsolt, ahogy rám nézett azzal a lányos képével, ahogy aludt és néztem az arcát, ahogy állt az erkélyajtóban, ahogy gitározott, ahogy nevetett, ó hát persze, a szentséges…