Egy embernek érzem magam. Vagy csak simán nyomorultul érzem magam. Itt ülök az aliban, szépen lesütöttem a nyelvem a kávéval, süt a nap, abszolút most kell kiélvezni mert fél óránál nem reménykedem h tovább tartana és tegnap este rámszakadt a nagy Sz. városi éjszakai valóság.
Erre mit álmodok? Hogy kisfiam született U.-tól. Persze, ettől sokkal jobb, mostmár nem érzem annyira magányosnak magam ebben a kúrva lakásban ahol együtt élünk.
Mosanában másról se szól az életem csak menekülésről, megalkuvásról, reménykedésről és abból h igyekszem nem belefáradni. A nev. anyámnál töltött idöről csak annyit h igyekszem a nagy részét átaludni, a többiben meg bámulom a tv-t. Annyi hülyeségen le van akadva, hogy komolyan én csak nézek. Már alapból nagy hátrányból indulok, mert már ott kicsaptam nálla a biztosítékot, h három férfival lakom együtt. Hát nagy ég, eléggé liberális világban élünk, ez itt Szeged, mit nem néznének jó szemmel az emberek? stb. stb. stb.Egyéb hasonló kvalitású fennakadásaival az agyamra megy. úgy húzom a csíkot egy nap után vissza a városba h csak úgy porzik alattam az út.
Munkát megint nem kaptam, csak majdnem és olyan boldog voltam, azt hittem h menni fog, sikerül és nem leszek ennyire elkaparva pénzügyileg de persze megint pofára estem, ahogy szoktam... nem ezt én már fel sem veszem...
Megy a mosás, én meg megyek, egy gettára csak kiálloka folyósóra, nem fogok itt bent füstölögni. És megint el fogok mélázni azon, hogy kerültem én ide, h történhetett ez az egész és h mi lesz belőle.Tele vagyok félelmekkel, nem tudok bízni az életben az ilyen szirupos "egyszer minden jó elnyeri méltó jutalmát" dologban kúrvára nem hiszek. Az élet ezt a mesét nem is ismeri és így marad a reménykedés és az önmagadba vetett hit törhetetlensége, hogy mindent kibírsz, mindent átvészelsz és Boldog leszel. Már csak azért is...
