Vagyok tudom. De ...mondjuk úgy, h fogytán az erőm, fogytán a kitartásom és türelmem az életettel szemben.

Nincs otthonom. Ha szeptemberben U. albijába költözöm, anyámék elveszik a szobám, és beköltözik vmelyik tesóm. A hétvégéket meg apámnél kell töltenem...ahol a mamám épp kizsigerelni készül. Most is itt vagyok, a vacsorám közben azt üvöltötte, ha enni akarok dolgozzak én is látástól-vakulásig. Itt nem a munkával van a baj, hanem az ő létezésével. Szar alak vagyok, ha azt akarom, h haljon már meg? A nev. anyám rákos mamája is meghalt már, de ő még mindig él, a kúrva életbe. Persze, Anyáék hoztak el ide kocsival szombat reggel, mert h ők elutaznak. Puff, itt kitettek, és anyám ahogy hazamentem és ő is hazaér, zavar is vissza. A nev. anyám meg olyan elviselhetetlen, h ha valaha arra gondoltam, h odaköltözök, hát akkor kúrvára elvetetettem az ötletet egy életre.

De, amúgy kúrva jól vagyok, csak sehol sincs otthonom, senki sem szeret, senkinek nem kellek és senki nem normális. És ennek tetejébe U. élete az enyémhez képest egy álom, és nem tudom nem irígyelni. Áh...körülöttem mindenki élete egy álom. Én szopom a faszt telibe már megint és még mindig. U. legalább szeret. De amúgy már keresem a fát, amire fellógathatom magam. Fasza nem? Hát erről ki a picsának van kedve írni?

Ki a fasznak van kedve így élni???