Porcelános kéjelgések izzanak szemedben
Le kell vessem magam, a végzet amúgy nincsen
Megrekedt kábulat kaparászik kezedben
Nem ismersz engem, szíved nincs miért szeressen.
Opál kövül az ablaküvegre, hírnök erről,
A tikos, hazugon bomló testi szenvedélyről
Ujjaid pattannak testemen, kérlelő ívek
Parázslanak sóhajaim, tűzként tán újjászülethetek.
Szívemben hömpölygő némasötét balvégzet
Tért törő igazságtól a vértelen szám átrepedt
Hívlak éjjel, ágyam mintha öblös koporsó volna
Szemed tükrében testem csak a játszi semmi mása.
Szomjas simogatásaim s az utolsó csók sírt, édes
Bennem ez az szerelem már megfeketedett, kérges
Elégett montázs pattog kifelé körmöm alól
Nem születik izgága holnap a halott tegnaptól.
Nyelvem alatt pajkos iszonyat íze pezseg
Döbbent kezem lázálmosan kutatva incseleg
A démoni romlás angyali álcában édeleg
Ám a föld szaga dohos nyelven nyugtat meg engemet.
