Édes megváltás, édes halál, édes a szája, nyelve simogató, a keze pedig őritő forró ahogy a hátamra csúszik és a nyaka íze olyan mint a manna, sose senkié nem volt még ízesebb, belekönnyeztem a szigorú tekintetébe ahogy húsos száján kibuggyantak a szavak: Szeretnélek most magamhoz felvinni és szeretkezni veled, de nem teszem meg. De én akartam, a számba venni édes húsának minden darabkáját, nyeldesni magamba ízeit, végigtapogatni hajlatait, fuldokoltam a keze alatt, finom szája ahogy nyakamra, dekoltázsomba siklott, sikítani lett volna kedvem, a mámor olyan részeggé tett, hogy alig álltam a lábamon, de ott volt h foghassam a kezét és simíthassam az arcát, ez egy végzetes szerelem, megint, Norbi, magas tisztaságával, eszményi kis kunkorokban omló szőkésbarna hajával, csontos, karakteres arcával, lenyűgöző jóképű, lenyűgöző kölök, a szeme meleg mint egy forró tea, a mosolya meg végtelenül csibészes, ki a fene tud ennek ellenállni? És árasztja magából a hányaveti gondtalanságot és amiket mond mindig nevetésre ingerel, jókedvű leszek és pajkos én is, forró és igazi.
Rettegek tőle, igen, félek hogy bántani fog, ahogy azték is bántott, iszonyat zubog az ereimben, meg fog sebezni, meg mint azték, mert hagyom, mert nekem ő első pillantásra egy szerelem, egy végzetes szerelem benne minden porcika számomra, s ez magában hordozza a katasztrófát, tudom, de ellenállhatatlan, magával ragadó hév ég bennem, mostmár megállíthatatlan minden, mostmár ezerrel szállguldok a tragédia felé és közben nevetek és sírok, ahogy ellep ez a kéjes érzés, hogy ahogy nézel, ahogy nézel Norbi, életre keltem…
