ÓÓÓÓ….milyen gyarló az ember, te jó ég, s az én eszem mennyire elborult, hogy képes ennyi szar összezavarni és kavarni bennem, azt sem tudom már hogy mi vagyok és mit akarok, ki leszek ebből és addig hány ember vére kell hogy folyjék, s az enyém meg meddig tart ki?
A legeslegrémítőbb reggel felébredni és 3 másodpercig jól lenni, boldogságot érezni, amíg el nem indul az ember lefagyott agya és csöndes szíve, hogy aztán minden mint egy atombomba robbanjon fel, s te csak kitámolyogsz a mosdóba, megtámaszkodsz a kagylóban és farkasszemet nézel azzal az arccal a tükörben. Remeg a pupillája, és kín meg gyönyör táncol egyszerre a finom mimikai izmokon…leheletnyi kétségbeesés, meg kis csípős dacosság izeg a hajban amíg ki nem fésülöd, ha meg nem, egész felvillanyozóvá dagad a nap folyamán, hírnök egy létről, amit nem tudna utánad játszani senki. Aztán meg ízlelgetni kell a tegnapi full részegség képeit, édesek és nagyon labilisak, a táj nagyon ferde, te pedig nagyon a szívedbe látsz és olyan erősen kell szorítani a szádat, hogy őszinteségi rohamot ne kapj, h csoda hogy az ajkaid nem kezdenek ezentúl visszafele nőni. Ilyen a részegség, mintha napalmot dobnának a szívedre, lángol és izzik, robban minden széjjel benne, de te csak mosolyogsz, ez nem kísérlet, ez most élesbe megy, ez nagyot szól, tudod, de kell, a dózis, a lökéshullám, a szétzilált agysejtjeidben kerengő zsibbadás akár a megvilágosodás békéje is lehetne, de csak egy ködös ízű állomás az elveszett lelkek földjére. Ott aztán fel kell kötni a gatyát, mert a pia nem hazudik, nem gyerekek, a pia a pofádba vágja minden szarodat rád dőlnek a páncélajtók és nyomorékul vonszolhatod tovább magad.
Hát azért jó este volt, édes alvás az én kis istennőm mellett, a melegen puha illatával, nyugodt voltam, hej de nem volt semmi para, rég éreztem ilyet, s mégis…olyan szakadások vannak a tegnapi képeken, amiknek nem tudom az eredetét. A kutatás azzal a veszéllyel jár, h kiderül az igazság, mint mondják…sebaj, senki nem halt meg, love és peace. Ugye? Ugye igen?
Aztékom…hiányzol. Olyan az arcod a fejemben mint egy kirakott szent kép, nem érhetek hozzá, nem érthetem meg, csak imádhatom. Ez vagy te nekem. Nem szolgáltam erre rá, de mégis rabszolgád vagyok, önként, bitoroljon el tőled a göndörke, mert ezt a vakbuzgóságot már csak neki osztogathatom.
Totál agybeteg elborulásom van…végem, over, ez nagyon gáz. Valaki ha látná, hogy mi van most bennem, rájönne, a mélysötét dzsungel hozzám képest fényes autósztráda márvánnyal kikövezve. Nem is értem, nekem miért egy ilyen iszonyat kegyetlen, rafkós és hatalommániás szív jutott, úgy uralkodik felettem, h az eszemnek esélye sincsen s ez nem igazságos. Vagy talán nem is kell. Most már úgy is mindegy, ez egy kész project, egy kész tény, ebből kell gazdálkodni.
