Az utolsó élő pillanatom
Az történt, megtörtént, és többé nem akarok a holnapra virradó életben létezni, próbálja ezt megérteni mindenki, te is édes, igen, olyan egyenes volt ,hogy megmondtad a tegnapi csodálatos nap után, hogy neked nem megy, hogy még szereted a b.nődet, olyan boldoggá tett az igazság, hogy zokogva fetrengetem előtted, mert te utánam jöttél, (Anya, miért engedted be az ajtón????) be a szobámba, és aztán a te kedvedért mímeltem életet, a szörnyet halálsom pedig mélyen magamban csak én tudtam. Éjszaka hány simogatás, hány csók égette bőröm a kezedtől és szádtól, most a nyoma mind ott marad, te meg elmentél, és tudtad hogy sírni fogok, én is hogy üvöltve fogom csapkodni a falat megint, és ollóval mély karcolásokat szántottam magamra, aztán meg fulladásos rohamot kaptam, de elmúlt…nem tudok úgy levegőt venni hogy ne emlékeznék újra meg újra illatodra és ölelő karodra, az éjszaka minden egyes vágytól terhes percére… meg akarlak ismerni, lassabban, legyél pozitívabb … milyen különös szavak a szádból, de már nem hallom őket, magába ölel ez a forró, méla csend…ilyen a kárhozat, ilyen a vége, ezt már ismerem, de nincs erőm kapaszkodni…, ágyő szerelmem, ágyő mindenki….
Ágyő
Vérvörös hidak hívogatnak tébolyult útra
Lefolyik iszonyatom sikolyt formáló számra
Utolsó édes csókom neked adtam, s belehaltam
Vár a túlpart végzete, elindultam, nem feladtam.
Egy perc néma csend, döbbenet, felkiáltó eufória
S holnap eltűnök, végzetes fogócska, többé nem találsz
Én vadul, szabadul omlok szét egy fa koporsóba
Ígéretem igaz volt, találkozunk, de te rossz helyen vársz.
Élet, mi volt ez, rossz álomból ébredek s libbenek
Szilaj mosollyal elbűvölten önmagamról megfeledkezek
Szétkergetik fuvallatok a létet, mi az én nevem viselte
Nem is haragszom hát rád, balvégzetű szívem utolsó szerelme…
