Harakiri meg egyébb nyalánkságok

Félelmetes Világ terjeszti ki szárnyait arcom előtt, s felborzolt tollai cirógatják a bőröm amitől tiszta libabőr leszek egész testemben…Nem tudom mit tegyek, hogy mit érzek, hogy mit akarok, hogy hogy volna jó s hogy nem, hogy van-e értelme az egésznek, s ha nincs akkor már nincs vagy sose nem is volt. Kihez szólnak a dalok amiket hallok, kinek szólnak a sorok amiket írok…Összezavarodok Zolitól, egyszerre megy az agyamra hülye gyerekesen idióta megmozdulásaival, ugyanakkor csodásan el tudok vele beszélgetni, észre sem veszem, de mélyen önmagam vagyok mellette, szabad, nem kell feszengem, nem kerülgetnek rossz érzések, én vagyok, Zoli valóban engem ismer, s ez nem mindenkivel van így. Sokat nevetek, és bujkál benne valami vad extázis, benne rejlik, hogy mennyi mindent lehet ezzel a pasival megtenni. Csak nekem nincsenek céljaim, mert nem tudok lenyugodni, amikor azt hiszem hogy sikerül, akkor is csak felpattanok és török zúzok, hogy legyen valami. Nem látom magam 2 év múlva se, se Zolival se nélküle….sehogy se. De Norbinak tervezem megmondani, hogy hagyjon engem békén. Jól esne az egómnak, ha kéjesen kiejthetném a puha kis számon, hogy: Nem kellesz. És valóban… nem kell, bár szívesen feküdnék le vele, de nem akarok vele lenni, olyan modoros az egész, olyan valótlannak, műanyagnak, megjátszottnak érzem magam és a világot is mellette. Az egyetem…jaj istenem, el kell kezdenem komolyan tanulni, mert ez így nem fog menni, mindamellett jön a kutatási gyakorlat, egyszerre vagyok tele kíváncsi vágyakozással és félelemmel. Néha imádom hogy egyetemista vagyok, néha megöl az unalom és a kilátástalanság, iszonyatos semmi, ez uralja a jövőképem… ijesztő. Zoli írt egy sms-t (szombaton 1 körül váltunk el, hogy akkor majd hétfőn találkozunk) hogy ő megint berúgott, de csak én járok a fejében… teljesen lehidaltam tőle. Mert nem vártam ezt tőle. Tudom, hogy érzelmes srác, volt már rettenetesen szerelmes, mesélte, de hogy ennyi idő után ( egy hete ismerjük egymást ) ilyet írjon. Ő egy nagyszájú, vagány srác, hogy jön bele egy ilyen vallomás…jah, hát úgy hogy részeg. :) Kezd összeállnia fejemben a dolog. Most hogy jobban elgondolkodom, a szemére, ahogy néz, mint amikor fuldokolsz valami gyönyörű látványban, vagy a teste…őőő…jesszuska, hogy lehet valakinek ekkora bivepsze, háta, mellkasa, mint aki most lépett ki a 300- ból…( nah jó annyira nem szőrtelen és olajos :D meg nem is olyan kocka, de ha minden férfit ilyennek csinálna a természet alapból, nem volna semmi ;) ) És én a keze alatt milyen ruganyos vagyok, pattanó, feszes, izgága és dübörög bennem a vágy. Hát, tiszta jók vagyunk, hogy már kétszer is aludtunk együtt de még nem ugrottunk egymásra. Jó gyerekek vagyunk… asszem. Jók vagyunk együtt…talán, talán maradhatna ez így…