Harakiri meg egyébb nyalánkságok

Fáradt és beteg vagyok, meg állatira de nagyon dühös és elkeseredett és már megint bassza meg az egész...

Reggel csodás Anyám csodás szeretetét élveztem megint, konkrétan leordibált hogy nem tud eltartani, mért nem értem meg, miért nem foglalkozom vele, menjek már el dolgozni. Erre nem mondtam semmit. Annyit tudtam volna csak ha lett volna kedvem beszélni, hogy azért nem mert nem fogok az ő idióta, felelőtlen döntése miatt robotolni. Kabja be, rugjon ki, nem érdekel, besokaltam. Komolyan majd fel robbanok, remeg az kezem az idegtől, legszívesebben üvöltenék és sírnék és megszünnék létezni, gondolkodni. Ez az egész ennél már csak rosszabb lesz, érzem, tudom. El kellett volna menni koleszba, akkor nem lett volna ez a probléma, de persze akkor arról lebeszéltek. Anyám álláspontja a héten meg az volt, hogy : "Tavaly kellett volna hogy kirugjalak." Köszönöm.

Szemernyi szikrát se érzek a létezésre való vágyból, szemernyit se látok magam előtt a jövőben, csak nagy ürességet, semmit. Nagyon vidám...jah, állati klassz.

Zolitól elhatárolni magam nehezebb mint hittem. Jobban össze kell szorítanom a fogam mint hittem. Senki nem fog ebből a káoszból, ebből a szarból kihúzni.
Csak egy lépés a teljes kétségbeesés, csak egy lépés az összeomlás, nekem mindig csak egy lépés, egy lépéssek táncolok az élet iszonyatai és boldogságai között. De én is csak ember vagyok és egyeszerűen elfáradok..