Harakiri meg egyébb nyalánkságok

Bekövetkezett, amire vártam, amitől féltem, amit tudtam hogy jön, persze, itt van megint, tort ül énrajtam szétveszíti az agyam, tehetetlen vagyok, játékszer, síró vad düh és büszkeség mert nincs más, nincs több, se elég se sok, se igaz se hamis, csak én és a csend, a magány akivel jó és akinél több nem kell. Így buktam el, szikrázva, szeretkezve, részegen, hazugságban, leragadó szemmel, másnap felkelő fájó fejjel, egy veszekedés emlékével ölelkezve ennyi maradt, a megkönnyebbülés a szobám láttán, megkönnyebbülés a távolságtól ami köztem és Zoli közt keletkezett, az ő dölyfös ego-jától ami felfalt, mint az hogy azt hazudta hogy 23 de amúgy szept.-ben tölti a 26-tot. Azt gondolni lehet, hogy itt a hazugság ténye az ami felkavar, nem pedig az hogy 26. Meg azok a: van mit csiszolni meg változtatni rajtad;együtt leszünk pár hónapig szerintem…
WÁááááááwáwáwáwáwáwáwáwáw…
….
.
.
Nem kell nekem ez, nem kell. Őszinte, igazi szerelemre vágyom, nem non stop dugásra és kioktatásra. Ennyi.
Mától megint szingli vagyok…és kúrva jó!
Megint csöndes napok várnak rám, amikor nem oktatnak ki, nem szólnak bele, hogy milyen és mennyire vagyok tré ember, ilyen olyan az ágyban, ilyen olyan botrányos a viselkedésem, nagy a hangom, erős olykor a stílusom, kiismerhetetlen a személyiségem. Mert egyébként úgyis csak kilóg a lóláb a tökéletesség terén nálam mindig.
Én ilyen vagyok, ez vagyok, ezt szeresse aki szeret.
Most egyedül vagyok. Szeretek így lenni, jó egyedül lenni, plátói szerelmeimről álmodozni, és épp itt az ideje, hogy összeszedjem magam, tanuljak, edzek és megtegyek dolgokat, amiket már rohadt régen halogatok.
Joce Carol Oates pedig egy királynő az én kis világomban. Ha őt olvasom, már semmi baj, gyógyír és halál, igazi, mély, csöpögős merengés, a szívdobogás pedig a belső néma vad szenvedély.