Az álmok néha egészen felkavaróak, és nem kell ehhez meghalnia senkinek. Csak valahogy olyan ledermesztők tudnak lenni. Valódiak és képtelenségnek tűnik, hogy ettől a „valóságtól” megmenekülj, hogy elszökj. A felébredés pedig egy reszketéssel vegyített megkönnyebbülés. Nem fontos leírnom, hogy mi volt az, nem is akarom, ez olyan banális mégis félelmetes álom volt. A legkülönösebb, hogy az álomnak eredetileg semmi köze sem volt D.-hez, mégis megjelent benne. Olyan mint egy visszajáró szellem az álmaimban. Sokáig semmi, de aztán megint és megint és megint ott van. Az agyamban, akkor is ha én szívvel próbálom kiszedni az egészet magamból. Azt hiszem, hiába nincs szerelemről szó, beletokosodott az agyamba a léte minden morzsája és darabja. Talán ez így is van rendjén.
Tegnap Renivel Garo-ban voltunk. A zene alapból nem kifejezetten az én ízlésvilágom volt ( valami rockos, metálos, ez Reni asztala…) meg hát olyan mit szépítsem…ronda emberek voltak ( gondolok most itt nem csak a fiúkra, bár a lányok esetében lényegesen jobb volt a helyzet) hogy hűha. De valahogy ez engem nem zavart. Teljesen meg voltam nyugodva, nem kínzott az érzés, hogy húúú, menjünk innen, mert nekem pasi kell! Végigültem azt az időt, amit kellett, kicsit beszélgettem ismerősökkel, Renit „pátyolgattam”, mert neki viszont volt jelöltje aznapra, nagyon kicsípte magát, tényleg szép volt, rég láttam ilyen csinosnak, a pasi meg nagyon közömbösen viseltetett iránta, ahhoz képest, hogy korábban már megcsókolta, tehát adott Reninek rá okot, hogy azt gondolja, érdekli a pasit. Erre én csak azt tudom mondani, hogy a román kamion ütné el az ilyen tökölős „igen is meg nem is, meg nem tudom”-os srácokat. Reni először állatira letört, de aztán sikerült valamennyire visszahoznom az életkedvét, főleg, hogy nekem, nem tudom megmondani az okát, totál irracionálisan, iszonyatosan jó kedvem volt, felszabadultam, pedig hazafelé tartottunk és az ég egy adta világon semmi nem történt, a buli kvázi pocsék volt. De nekem elég volt hogy végre Renivel lehettem. Hogy beszélgethettünk, hogy nevethettünk megint együtt.
Lehet hogy a depresszió után a megbolondulás következik? Esküszöm, van egy olyan érzésem, hogy minden rendben lesz. Hogy megtalálom nemsokára azt a férfit, akivel boldog leszek. Ez az érzés olyan jó, meleg, lágy érzés, hogy folyton jókedvem lesz tőle, meg mosolygok. Tiszta őrület. Nem látok rá alapot meg indokot, hogy ez az érzésem legyen, mégis meg vagyok nyugodva és tudom, hogy meg fog történni. Nem is keresem ezt a férfit, nem is tudom elképzelni hogy találkozunk. Azt hiszem valami olyasmi lesz, amire tényleg nem számítok. Meg hogy is számíthatnék? Amikor nem is várom. Sokszor el is felejtem ezt a kis motoszkálást, aztán valahol, valamikor megint érzem, hogy aztán megint elfelejtsem. De lehet, hogy csak takarítanom kellene a szobámban. Hátha valami eldugott sarokban találnék egy csinos kis gombatelepet, aminek a spórái ilyen kábító, hallucinogén hatással vannak a lányokra. Amúgy klassz érzés.
A hét elszaladt, hogy észre se vettem. Ezzel a héttel már kerek egy hónapja leszek egyedülálló nő. Hát tudom, hogy ez így nem hangzik olyan rohadt soknak, de számomra az. Én büszke vagyok rá, hogy képes vagyok megállni a saját lábamon. Nagyon remélem hogy se ma ( Atomtorta lesz és hát asszem mégiscsak elmegyek…) meg a pénteki smoke/break-on is minden rendben megy, és nem vetem majd rá valakire magam illuminált állapotban. Állatira nem akarok „szégyenbe” kerülni, legfőképpen magam előtt.
Nah az igazságoz az is hozzátartozik, hogy a kutatási gyakszim kezd befuccsolni, van 4 napom 3 kérdőívre, a címeket meg ma kapom meg, mert az előző 3 egy kalap szar volt. A nő aki először beleegyezett írt egy sms-t tegnap este, hogy mégse a péntek és többé ne zavarjam.
Kicsit berágtam, meg hogy mától van a kérdőív rögzítés ( a programot nem is ismerem, amivel rögzíteni kéne, mert nem tudtam, hogy óra van, így nem is voltam benn ) péntekre matematika statisztika házi dolgozatot kellene leadnom, de egy órán sem voltam benn, és Csillával találkoztam a Petőfibe, közölte, hogy számítógép hasz.-ból meg zh-t íratnak a jövő héten vagy mikor. Kicsit berágtam. Egy tarjás croassion, egy Snikers meg egy csomag chips kellett, hogy lenyugodjak. Kb. ennyit is ettem egész nap, és közben konstatáltam, hogy az egy hónapja vett tornacsukámnak már szét van repedve a sarka ( amúgy tényleg nem gyalogolok sokat…áááhhhhh….). DE….ez se képes tartósan szétcseszni rendíthetetlen jókedvemet. Ezért érzem azt, hogy valami gajdulás lehet bennem, mert ez nem normális. Már régen az ereimet kellene vagdosnom és mélydepresszióban fetrengnem, én meg csak vigyorgok mint egy jóllakott óvodás, és majdnem olyan kiegyensúlyozott vagyok mint egy tibeti szerzetes.
Full kontakt a paradoxonnal…
