Ha néha nem is veszem komolyan a Sorsot, azt hiszem, úgy csap olyankor pofán, ahogy most. Nem lehet lekerülni azt amikor az Élet akar valamit elmondani vagy megmutatni. Én inkább így érzem, mint hogy a véletlenre fogjam. Hogy érthető legyen, mindenkinek ajánlom szíves figyelmébe Guillaume Musso: Szerelem életre-halálra című könyvét. Ha lehetne egy bizonyos életkorban kötelező olvasmánnyá tettetném, hátha akkor nem ott tartana a világ ahol most. A cím ne zavarjon meg senkit, nem a szerelem az alfája és ómegája a könyvnek. Az élet…az hogy amíg élsz és a halál egy távoli és ködös valami, addig képtelen az ember őszinte lenni magához és a világoz, nem képes felejteni és őszintén szeretni. A szeretetről szól, arról hogy ennek kellene a legfontosabbnak lennie, hogy mikor mindennek vége látszik, ez az egyetlen ami megoltalmaz, segít elfogadni, megnyugodni és szeretni élni. Ez rohadt szomorú. Hát ilyenek az én nagy pofonjaim az élettől. Iszonyatosan tanulságosak…
És hogy fokozzam a rohadt transzcendentális ömlengést ( tényleg nem én generálom, mostanában arra voltam büszke hogy a saját hitem és erőm vezet, nem estem át valami krisnás típusú megvilágosodáson frenetikus lélekmegváltó könyvek által vagy hasonló…) szóval tegnap este, hogy jöttem haza, a passzázson mint mindig, egyedül, esőből, Mes:Kincsem-et hallgatva, csak hogy legyen még lélekfacsaróbb a szituáció, látom, hogy a folyosó végén azt otp automatánál áll valaki. Messze volt, azon morfondíroztam, hogy hányszor de hányszor láttam már ezt, s gondoltam azt, hogy egyszer, egyszer majd Ő lesz. Ő. Hát jó, ez olyan amerikai love story-s fertőzés tisztában vagyok vele. Nah szóval megyek közelebb közelebb, látom hogy pasi, de ez aztán tényleg nem szokott sokat jelenteni. Csakhogy ezt a férfit ismerem. Látásból. J.-ben volt hogy találkozunk, vagy a TIK környékén stb. Szóval az egyetem körül, egyetemi berkekben. Középmagas, szőke rövid hajú, szakállas, kék szemű. Pont mint a Béla, a volt néptánc oktatóm. Szóval már megbámulásztuk egymást nem egyszer. De láttam egyszer kézen fogva egy lánnyal, úgyhogy azóta tárgytalan volt. Szóval jön ő felém, én felé, telefonon beszél közben én ugye mp3-mat hallgatok, amikor felnéz nézek kicsit rá, aztán elnézek és elnéz, aztán mikor már csak pár lépésnyire vagyunk egymástól megint felnézek, és látom az arcán a felismerést és a döbbenetet. Tényleg nonszensz hogy pont ott van ez a srác ahol én a „nagy Ő-t szoktam várni”. Oké, nem vagyok hülye, nyilván nem ő az, csak maga a pillanat, az az ezredmásodperc, ahogy egymásra néztünk és tudtunk valamit, éreztük valamit. Ennyi. De ez a pillanat végre megtöltött egy űrt a magányosan, esőben, szomorú hip-hop számot hallgatva hazaballagós estéimben. Ezután mindig eszembe fog jutni és örülni fogok. Mert ez egy olyan pillanat volt, amire jó lesz emlékezni. Egy olyan klassz, mély, különös és borzongató pillanat.
ÖREG VAGYOK! Életemben először ért az az élmény, hogy öregnek éreztem magam. Hogy azt mondtam, oh ha 2-3 évvel fiatalabb lennék. Hát de nem vagyok.
Edinával találkoztam tegnap estefelé, hogy akkor elmegyünk a pasija, Tamás próbájára. Odaértem és mit találok? Egy gyönyörű, vékony, kétoldalt fültágítós srácot, suhancos, jóképű gyereket, rövid hajjal, hú, első látásra szerelem volt. Egész addig, míg nem kérdeztem, hány éves. 15. A szavam is elakadt. Először is mert többnek néztem, másodszor megdöbbentett, hogy én ennél a srácnál már 4 évvel idősebb vagyok! 4 rohadt évvel… akkor se lenne messzebb tőlem, ha a Grand Kanyon másik oldalán állna. A plusz poén pedig hogy Dávidnak hívják. És ilyenkor ne higgyem azt hogy a Dávidok a karmám???!!???????
Félelmetes volt, mert állati jól dobolt, néztem és azon gondolkodtam, hogy ez ijesztő. Nem kezdhetek ki ezzel a sráccal, mert mihez kezdenék vele? Egy 15 éves sráccal....atya úr isten. És mégsem tudtam megállni hogy olykor olykor ne bámuljam, ahhoz túl szexszis volt, túl szép. Rájöttem hogy ez kicsit pedofil a részemről. Szomorúvá tett a dolog, mert szívesen megcsókoltam volna, körbetapogattam/simogattam volna meg mi minden…( romlott, kéjsóvár nőszemély vagyok, tudom…) . Kamaszkorom zsánere volt ez a srác, egy tömény eszencia belőle. Csak miért nem mondjuk 20 éves? Miért?....Áhhh. Örökre le kell mondanom az ilyenekről, most komolyan? Kinőttem ez? Ez most komoly? Komoly hogy én kvázi 20 vagyok és már képtelen is vagyok arra hogy úgy viselkedjem mint mondjuk Ednáék. Mondták nekem, hogy olyan másképp beszélek, olyan komolyan, választékosan, hogy úgy is viselkedem, olyan más…olyan felnőttes. Uhh… Hova tűnt a kamaszkorom???? :S A szentségit….. Most először kezdem komolyan sajnálni hogy vége a középiskolás és ezzel a hamisítatlan kamaszéveimnek. Nézem Bogit aki most lesz gimis és arra gondolok, bassza meg, lesz 4 kúrva jó éved, amikor bandázhatsz össze vissza és még gyereknek számítasz, masszívan 3 évig leszarhatod a felelősség mizériát. Áhhh… irigyeltem egy kicsit.
