Reggel 8-kor szombaton kihalt a város, nagy felhőktől terhes az ég, szürke fények tocsognak minden utcasarkon, csak a madarak csiripelnek, a szél épp hogy felébredt, csak finoman fújdogál, nincs is hideg, csak kicsit csípős, ahogy reggel kell, ahogy reggel jól is esik. Míg hazasétálok, már nem is bánt a fény, ez a hideg és friss élet-illat az orromba mászik és megszeretem, tetszik, mint mostanában minden, minden rohadtul tetszik az életben, az ilyen apró részletektől kezdve ( lehet hogy haldoklom, s a tudatom tudatlanságát a tudatalatti pótolja… ) mint a fény, az illat, a hő, a hang. Míg hazaérek se nehezedik azonban rám kevésbé őrítően a tegnap emléke, tekintve, hogy nem a saját ágyamban ébredtem, le se tagadhattam, hogy csak álom volt, hogy csak egy lázas képzelet szülte bábjáték. Ugyanazok a falak, megint, ugyanaz a skicc a falon, a Zsidó Biblia kötetei a polcon, az oroszlán festve a másik falon, ugyanaz a szekrény, nagyszoba, tv, számítógép, a kupleráj, az illatok, hangok, a parketta égtelen recsegése, a réz hamutartó, a csonkig éget gyertyák a menórában minden rohadtul ugyanaz volt, és én megint rohadtul benne voltam, benne ébredtem és nem esett jól, kicsit se. Se eufória, se elégtétel vagy elégedettség, csak a magány, csak az gusztustalan kis kínzó kérdés : mégis mi a francot keresek itt már megint? Tudom, hogy hogy kerültem ide, a memóriám ép, de a lelkem képtelen felfogni, hogy történhetett meg megint. A legmeghökkentőbb pedig az a zavar, amit érzek, a tudat ami bennem van, hogy nekem ez nem kell, még egyszer nem, hogy ez nem én vagyok és én ezt többet nem akarom megélni, látni, érezni.
Az érthetőség kedvéért pedig a magyarázat:
Csütörtökön békésen ülök a kanapén, Anyuval beszélgetek annak a tudatában, hogy ma nem megyek sehova, amikor csörög a telefonom, vezetékes. A férfihang azt mondja, menjek a ház elé most, mert itt van, de én értetlen vagyok, nem ismerem meg a hangját. Kiderül, hogy a D. az, még jó hogy elharaptam a nyelvem sem mint hogy kimondjam nagy felismerésben a nevet, mert akkor magyarázkodhatnék Anyámnak, ami cseppet sem lett volna ínyemre. Felkaptam a ruhám és már tűztem is el, Anyunak épp csak pillogni maradt ideje. És jjéééé, tényleg a D. az, elvisz a J.-be, lenyomunk 5 kör csocsót meg egy zöld abszintot előtte, egy sört utána. Kevésbé eszemnél állapotban ki a Kálváriára, ott kapok egy baszott nagy hambit ( szerintem azóta is azt emésztem ) ő meg miújságol, én meg nézem, aztán még piáért is rohangálhatok, aztán hazamegyek, megbeszéltük, másnap öt, megyek hozzá, megyünk a zsinagógába, a lelkemre kötötte, hogy legyek nagyon csinos. Hát jó, én nem mentem be pénteken az egyetemre, mert egyáltalán semmi indíttatásom sem volt az egészre, itthon olvastam békésen. 1 óra körül csörög a kaputelefon, Reni az. Jaj, hogy mennyire boldog voltam, iwiw-en kibékültünk miegymás, most meg egyszer csak itt van. Beültünk J.-be egy sörre. Aztán el a hugiért, haza, Anyuval locsi-fecsi, felveszem a fekete kosztümkabátot, puccos felső, fekete bőrtáska, fekete bőrtopánka, hhűűű, de csini vagyok, megyek már rohanok is. Perrrssszzzeeeeeeeee…. Hogy kúrvára nem volt otthon, nem is volt képbe, mert hát az Omega az Omega, mikor kap ilyet az ember ebben az elkúrt városban. Full taccs a gyerek, én meg iszonyat dühös, mert ez nagyon fontos volt nekem, 2 hete mindig ott volt és akkor amikor ígérte, miért is most kellett az egésznek befuccsolnia. Nah mindegy, haza, jön valami csaj, csík stb. Leugrunk a kocsmába, iszunk egy sört, én persze D.-t maszírozom, ő meg tiszta ki van, hagyja hogy simogassam a fejét, cserébe harap mindenhol ( kéz, kar, nyak ). Már akkor úgy érzetem, hogy ez kúrvára nem normális. Mindegy…intermezzo-ként megjegyzem, hogy én közbe Edna hívását vártam, hogy megyünk bulizni…szó se róla, hogy nem hívott. Nah, felmegyünk, cigi, befonom a csaj haját röpke 20 perc alatt közép vastag fonatokba, boldog mint egy óvodás. Lelép mindenki, és akkor mi belefogtunk a nagy projectbe!!!!!! Mert hogy D. kitalálta, hogy neki cherokee haj kell ( gyengébbek kedvérért, középen egy csíkban hagytuk meg a haját, a többi meg leborotváltam… ) szóval nekiveselkedtem az én megborotválkozott, kölyökképű volt szerelmemnek és közel 1 óra hajvágás és borotválás után voálááááá, kész is lett. Szó se róla, agresszív lett a feje, szó se róla, nekem kúrvára bejön. Szó se róla, hogy amikor megtusolva ott állt egy szál törülközőben, én 15 éves kislány módjára csak vigyorogni voltam képes. Aztán kiderült, hogy Szigi a volt csaja nem jön Szegedre nyalni a D. seggét, meg hogy már 10 óra, és jött a jól ismert kérdés: itt alszol? Tudnom kellett volna hogy D. nyelvem ez kábé ennyit tesz: lefekszel velem? Persze. Szétfordult a világ velem megint, mert amióta szakítottunk 2szer játszottuk be ezt eddig, mind a kettő enyhén szóval ramaty volt. De ez…pontosan olyan volt mint régen. Szeretkezés volt. Vad, szenvedélyes szeretkezés. Elejtett egy mondatfoszlányt, ami rám tapadt: annyira szeretem veled csinálni. No comment. Hát így kötöttem ki megint a D. illatú ágyban olyan hangokat kiadva a tudatvesztés határán, hogy magam is meglepődtem magamon. A karjai között megint, olyan volt mind rég, egyetlen részletet kivéve : hogy én már nem vagyok szerelmes belé, mint akkor. Reggel úgy éreztem mintha leköptem volna magam. Hétkor kipattant a szemem, fekszem egyedül elterülve az ágyban ( mivel ő azt mondta, a másikon alszik, jön ki belőle az Omega, olyankor remeg, nem szeret mással aludni. Szerintem csak velem nem akart aludni együtt, de igazából nem is érdekel, legalább tényleg tudtam aludni ) és az a velőt rázó, ideghasogató sikítás nyel magába, hogy én nem akarok, nem akarok itt lenni, ez nem én vagyok, nem erre vágyok, ez egy koszos, rossz rémálom, amiből elegem van, tűnés, tűnés innen a francba, vissza a meleg szobámba, amit úgy szeretek, az életbe, a világomba. Magamra kaptam egy pulcsiját ( nem mellesleg, most is rajtam van míg ezt írom, árad belőle az illata ) felöltöztem, elszívtam egy cigi, beszéltem vele, hogy persze, majd délután visszajövök, visszahozom a pulcsiját is. Aha…hát nincs kedvem visszamenni, a pulcsiját sincs kedvem visszaadni, nem akarom látni, nem akarok vele beszélni. Az illatát akarom csak, és a szívszaggató könnyeimet, mert rádöbbentem : ez a szerelem elveszett, ez a szerelem kihunyt bennem. Ez a jeges halál szorítja a szívemet, és nem tudok mit tenni, fáj, hogy vége, hogy elvesztettem, hogy már nem érzem, megdöbbentő, mintha megfosztottak volna valami létfontosságútól belül. Ránézésre még mindig elbűvöl, persze, de már hazudni is képtelen vagyok magamnak, érzem hogy nem szeret, éreztem amikor igen, amikor más szeretett ( vagy legalább úgy csinált ) ez az egész kavarog bennem.
Visszamentem, mert éreztem, hogy muszáj, hogy nem futamodhatok meg. Felhívtam vezetékesen, mondtam, óhhhóóó otthon vagy, mindjárt átmegyek, ő meg egy olcsó tévés szinkronszínész enervált hangjával lelkesedett. Hát jó mondom, leszarlak, akkor is átmegyek. Visszavittem a pulcsit, meg nekiadtam a patkós pc-met, nekem végül is elméletben már nem kell. Ő meg csé-zet rendületlenül, amikor meg megjött a L. , akkor Omegáztak egyet még, meg egy cigi. Én csak néztem a tv-t, örültem, hogy nem kell otthon lennem, hogy legalább ennyi történik, hogy nem vagyok otthon, közbe meg D.-t figyeltem. Az új haja, amit kvázi én csináltam ( persze mikor L.-nek megmutatta, meg se említett… minő meglepő….) tényleg nagyon mássá tette, de szép, nekem így is tetszik….nekem kvázi hogy nem tetszik? De minél többet vagyok vele, lélekben annál messzebb…lassan fényévekre leszünk egymástól és ez iszonyú fájdalmas, szeretném szeretni, de már nem olyan, nem olyan mint egy hónapja, mint 2 hónapja, már kúrvára nem olyan és fáj… de ahogy ott ülök a szobában, tudom, hogy már nem vagyok odavaló. Hogy ha hív, már nem kellene ugranom, hogy persze. Sose fog tisztelni, se szeretni, hogy egyáltalán értelme legyen. Ha csak az nem, hogy nekem is van kivel berúgnom…van aki fizet nekem cigit, kaját, piát. Szóval kölcsönösen kihasználjuk egymást, ilyen szemét szar alakok vagyunk….mind a ketten akarunk valamit, és amikor péntek este olyan mohón rám vetette magát, azt éreztem, hogy az én megnyugtatóan ismerős meleg testemre vágyik, valahol talán ez még egy „szerelem”….velem lenni és nem bizonyítani nekem semmit, mert nekem már minek, nem vagyok a csaja, meg úgyis ismerem.. ez egy „szerelem”…D. az én életem nagy szerelme…
