Harakiri meg egyébb nyalánkságok

Köszönöm, kikúrt rohadt hálás vagyok én drága egyetlen szívem csücske Gollamom, életem groteszk kis felügyelője, te az életem kis hitvány Bírója, igazán rohadt örömömre szolgált a mai kis játék, imádni való és édes kis 20 perc eufória, dögöljek meg legközelebb inkább helyből ha még egyszer ilyen lesz…
Ma életvidámságot halványan érezve a szájpadlásomon, még fel is porszívóztam, 2 hete az első fajsúlyos házimunka amit elvégeztem, majd bevetettem magam a TIK sötét bugyraiba s blog ide blog oda meg levelek, aztán testem-lelkem a szociálpszichológia rejtelmeinek szenteltem. 1 körül a gyomrom mégis beadta az unalmast és fájdalommal közölte, vegyek magamhoz valamit mert ő bizony így nem csinálja tovább. A ruhatárhoz érkezvén egy gyönyörű kerub nézett rám kék szemeivel és én megrészegülve mentem haza, tudván a biztos visszatérés extázisáról, hevesen rohantam haza, ahol 3 hete először vetettük magunkat Anyámmal mélylélektani beszélgetésbe a pasim nem pasim kérdésben, ami jól esett, lévén, ő a szülőanyám, a semminél többet tud rólam meg az életről. Aztán visszaröppentem a TIK-be, ahol egy másik angyal ült le mellém, akit még anno a Jate kulturális egységben találtam meg mint igaz gyöngyszemet a bátor gyöngyhalász, s voltam olyan pofátlan, hogy mikor az Iwiw-jét böngészte a drága én az ő nevét, hogy aztán szembesüljek a Családi állapot: Kapcsolatban felirattal… nem voltam meglepődve senki azt ne higgye. Még egy kis szociálpszichológiát desszertre kértem, hogy tudjak már az engem a nap minden órájában üldöző agymosási tevékenységről, hogy aztán vad ötlettől vezérelve egy kis cédulát írjak, rajta egy stilizált mobiltelefon rajzocskával, a számommal meg egy ilyen szöveggel: A nevem Zsuzsi ha esetleg felhívsz hogy beszélgetnél velem vagy ilyesmi, vagy valami hasonló. Némi tépelődés után odamentem a szépszemű kerubomhoz, s összehajtogatva egy kis levélkét rajzolva rá a Message felirattal karöltve odacsúsztassam és lelkére kössem, hogy csak azután bontsa ki hogy elmentem. Az egészet fekete tollal alkottam rózsaszín áthúzással, amiről hazafelé az volt a gondolatom, hogy elvetettem a sulykot. De nem… nem is hittem hogy a *nem érdekli* eseten kívül vannak kegyetlenebb verziók, ilyenkor vagyok olyan kis botor, hogy megfeledkezem Gollamom perverz kegyetlenségéről… írt egy sms-t nem sokkal azután hogy hazaértem, hogy meghívna egy sörre, ha a TIK-nél tudok lenni 8-ra amikor végez a melóval. Bezony, ekkor volt az a nevezetes 20 perc eufória, hogy azt hittem, milyen rohadt jó is ez a világ és de hej de haj jó csaj vagyok már megint… ühüm…b.nője van….HEHEHEHEHEHEHEHEHE…..meg édes jó lezser személyisége, mert a sört azt persze megittuk, oh, ne, hát persze, nem is tudom folytatni, hogy dögöljek meg ebben a percen, robbanjon cafatokra szívem és fulladjak a saját hányásomba és nemnemnemnemnemnemnemnem…megvágtam, megütöttem, megégettem, megcsonkoltam, megerőszakoltam, megvertem, meggyaláztam önmagam megint…

Reggeli kávés morfondír:
Álmodtam, s most is emlékszem rá, pedig ez nem jellemző rám. Foszlányok maradnak, gusztustalan, hányingert keltő részletek, szerelmes epizódok a volt barátommal, iszonyatos rettegésbe kergető momentumok a kishúgom elvesztéséről, kifordult létezéspillanatokat mosok ki minden reggel a számból fogmosás közben. De most ott van, annak a sovány arcú, rövid kócos szőke hajú, barna bőrű, kék szemű férfinak az emléke, akin fekete öltöny, fehér ing és fekete nyakkendő volt valahogy olyan lezser formában. A szerelmem volt, épp akkor ért haza hosszú idei távollétből (nohát, Gyuri a pasim nem pasim is most jött haza….talán eljutunk a tisztességes szakításig és találkozunk is…de lehet, nem) noh, a lényeg hogy totál szexi volt én meg totál be voltam rá gerjedve, letámadtam s úgy csókoltam ahogy a szerelmes, éhező lányok szoktak, szomjasan, fuldokolva, a ruháját is majdnem letéptem róla, ő meg először teljesen le volt döbbenve, aztán meg elmosolyodott és érzetem rajta, hogy boldog, hogy jólesik neki szóval, hogy erre várt már régóta, hogy legyen egy ilyen csaja. Ilyesmit persze csak álmodik a nyomor. A valóságban Gyuri aki tegnap jött haza elvileg, persze szarik rám, nem mellesleg nyár végén úgyis visszahúz Prágába, meg kell mondjam az őszintét, nem erre vártam egész eddig, hogy ezt kapjam és ennyit. Most akkor megint mi lesz? Mit kezdjek magammal? Azt a pasit, tudom, nem is nekem kéne keresnem, ugye? Mert az majd jön magától…áh, hát persze…