Betonon megcsikorduló kavics éles hangja
Sínek közötti odvas, korhadt fák lapja,
Városom mocskos házfalai simulnak oldalamra
Szerelmesem nincsen, otthonom egy fa odva.
Legördült izzások ajkamnál semmire válnak
Öblös, fémes íze van ennek a mának
Szétrobbant villanykörte-test csapódik arcomnak
A holnap olyan mint a légáramlatok, tovaszállnak.
Mezítlábam alatt hideg kockakőn folyó álom
Követem e vércsíkot és bár nem látok se fázom
Befőttesüvegben sors-zsákbamacska, van e bátorságom
Olyan útra lépni, ahol nincs előttem száz lábnyom.
Hajam szétterül az élet léttengervizében
Agyam zsibbadt, eufória kúszik fel a hajtövekben
Egyedül ha egy sarokban állva tapsom idegen
Robajként húz szét falakon áttetsző íveken.
A kávé sebesen csúszik szét papírok halmán
Ősi jeleket vés a lapokra s a karomra is tetovál
Vastag, fekete szimbólumok vibrálnak sejtjeim homlokán
Míg alszunk hűvösen az élet folyik párnám alatt tompán.
Kifolyó hajnalban
2008.01.31. 14:40 | Sosi | Szólj hozzá!
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
https://sosi.blog.hu/api/trackback/id/tr78319507
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Nincsenek hozzászólások.
