Éteri szétpezsdülés és vakító, villódzó fényevés volt az éjszaka egy mámorban úszó fejfájós lüktetés, a tüdőm már egy nem létező fogalom, a lábam még nem jutott el oda hogy izomlázat érezzen, de fog, ebben biztos vagyok. Azt tudom, hogy berúgtam egy kissé, olyan jólesően, ahogy mostanság nem igazán sikerült, de most úgy csúsztam bele ebbe az állapotban hogy nem is tudtam magamról hogy részeg vagyok, csak ma emlékszem rá, hogy igen, bizony hogy nem voltam józan.
Mert a zene, a füst és a rezgés szétmállasztja a realitást, hogy csak a mozgás marad bennem fáradhatatlan és megállíthatatlan, olyan amit nem akarok abbahagyni, olyan amitől neon zöld lesz a vérem és neon sárga a szemem, csak visz a lábam, a kezem, a lendület, a ritmus megőrjít és szabad vagyok, szárnyalok és én vagyok, önmagam és mindig újrakezdődik, mindig a dobhártyámra robban újra és újra ez az eufória, lehunyom a szemem, mert nem akarok látni, csak érezni ez a valóságot, a sejtjeimmel befogadni és tudni hogy most minden lehetséges, hogy most minden a fejemben van a testemben minden összpontosul amíg pulzálok akár egy szív, akár egy szerv, életre kel bennem egy igézet, egy varázslat, ez pont olyan mint azok az ősi törzsi táncok, ilyenkor meglelem azt a vad és romlatlan bölcs részem amit kisavazott ez a gusztustalan 21. század, de megtalálom újra és újra magam természetes lényét hogy ezzel a részeges és ködfoszlányos pillanattal úgy szeressem az életet ahogy azt kell, ahogy valójában van, ahogy igazán érzem ha megengedik hogy így átáramoljon rajtam és feltöltsön, kitöltsön és szeretkezzen a lénnyel aki én vagyok, tovább,még sikítson és dübörögjön ez a mágia, én leszek papnő, én leszek hívő, leszek áldozat, leszek a minden csak senki ajkamról ne irigyelje ez a mosolyt, testemről ezt a szépséget, mert pontosan ilyen vagyok, zabolátlan mámor a kezek és szájak alatt, egy vízözön és földcsuszamlás, természetes és erejétől borzalmasan gyönyörű pusztító csapás, a hő végignyalogatja a testem de neki megengedem, s hiába éget a szomjúság csak táncolok, táncolok,táncolok tovább, még lüktetést, még dübörgést, a talpam kemény rezonanciát gerjeszt a padlóban, hogy nem hasad meg a föld alattam nem is értem, a kezem olyan jeleket fest a levegő és a fényhasábok közé, amiket csak én értek, de ez bőven elég, ezt a misztériumot nem értheti meg senki, mert ez a misztérium én vagyok…
