Végigégett, megfeketedett szőnyegeken fekszem meztelen, testem csupa lila és kék meg zöld a folt az egész, vágásokon megszikkad vér, már nem piros, bíborvörös, mint az ég alja, ebből a szobából nem lehet látni mást csak ezt, az élet végét, lebukik a nap, mi pedig elbukunk, de azt is úgy tesszük, hogy az utolsó percig üvöltünk és némulunk, őrjöngünk és katatón csöndben fekszünk, egy csótány mászik felém, én leszek a vacsora, gyere, egy varjú száll az ablakpárkányra, így a tizediken, s azt kérdezi: Feladod, elég lesz? Pedig pontosan tudja, hogy nem,nem,nem, akarom még, megrészegült röhögés tör fel belőlem, mélyről és esztelenül, nem találok soha többé haza és nem látok előre mert vak vagyok, mindent a testemmel kell kitapogatom, azért vagyok egy romhalmaz, az élet túl sarkos és éles, túl veszélyes, összetört, de meg nem tört, még nem, mert van élet az őrület után, dögöljek meg, ez is az enyém, túl szép vagyok, túl okos, túl sötét a szemem, és túl elborult az eszem. Leolvadt hűtőben megromlott tej lesz eledelem, kisgyerekek álmait zabálom majd két pofára, és addig mászok kúszok a szívükbe míg reggel az anyjuk se ismer rájuk, ott leszek a tekintetükben, s ez mindent megváltoztat. Én leszek az a tű, ami ha beléd döf s te elélvezel, de nem kegyelmezek, mert nekem nem a véred kell hanem a lelked, az egészet felzabálom, mire ráébrednél, hogy ez volt az utolsó már halott vagy. Én vagyok az orosz rulett utolsó kattanó hangja, hogy aztán golyó legyek, és mindenkinél mélyebbre hatolhassak az agyvelődben, de te már ezt sem fogod érezni. Én leszek minden amivel mérgezed magad, amivel bántod magad, amivel kínzod magad, s végül amivel megölöd magad, végignézem, átélem, mindent, az egészet, mint egy fekete ruhás néma angyal állok, mert tudod, én ezt már láttam, tudom milyen volt, tudom. Csitulj, nem kell itt sikítozni, még felvered a szendergő halott lelkeket akik sose találtak haza és most téged akarnak megzabálni, hátha benned új erőre kapva megélhetik azt amit csak egyszer lehet, látod, nekik nem volt elég, de lehet teszek róla, hogy neked az legyen, mert nincsen szívem, azt már elégettem, megettem, megőrültem, hogy értessem ezt meg veled?
Gyuri nem szeret, basszátok meg, simán a szemembe is mondja, hogy csak alig kapok levegőt, ezt a pasit ki kéne találni ha nem lenne, nem szeret, így, mint hogy nem szeretem a tökfőzeléket, ennyi erőbedobással, ennyire dögölj is meg akkor, nem érdekel hogy nem szeretsz, de ahogy ezt lazán kijelented a TIK kávézójában állva, majdnem kipattannak az ereim helyükből és szembe köpnélek reflexből ha nem nevelt volna meg anyám rendesen, mert nem az a baj, hogy nem szeretsz, én se téged, de úgy mondod, mintha nem is volnék rá érdemes, mintha csak matiné volnék a kúrva délutánjaidban amitől inkább muszályból nevetsz, de amúgy nem mennél már el rá. Hát üssön el egy török kamion hülyegyerek…
