Ópiátszármazékos tablettás, Andaxinos, Xanaxos, pálinkás, boros, sörös, wiskys, vodkás őrületes szétbomlás a szanaszéjjelbe, legyen jó a reggel az este,kávét, energiaitalt, koffeintablettát, efedrint meg egy sajtburgert akarok, kúrva élet, esőt, térdig érjen a víz, hófúvást,felhőszakadást, mocskos perverz testi egymásra találást, biciklikeréken forgó orosz rulettet román kamionok között, kivilágítatlanul sétálás a főúton meg Tisza átúszás melltartóban meg bugyiban esetleg meg borosüveg dobálós csata egymásra, fessünk a szar álmainkkal a falra otthon, sétáljunk végig kacagva a betongát peremén a rakparton s utána kapaszkodjunk rá egy villamos csatlakozójára, rasztázzuk be a hajunk, vágjuk le bicskával és adjuk el, aztán meg a pénzből vegyünk új arcot a szétgyötört képünkre, mást ennyi pénzből úgy se kapunk, nyalogassuk ki italos üvegek szájából a sosem létezett boldogságunkat, a címkét lekaparva meg nézzünk át a folyadékon, mozifilmeket láthatunk meg matinét… tépdessünk növényeket, szárítsük ki és tekerjük, sodorjunk, szívjuk el végül a gyümölcsét, tüdőnk mélyére az anyaföldet aztán értsünk meg mindent hogy borzalmas mosollyal halhassunk bele, hamuvá lényegülve szabadon kapaszkodjunk madarak szárnya alá és alkossunk jeligéket önmagunkból a mennyboltra…


Nem minden az utolsó pillanatban válik valósággá, vagy igazsággá. Ez tudni lehet és ekképp érzem én is mikor áthajolok a korláton. Csábító ismeretlen hív, a beton mint a Mennyek Országa. Nem kell ezen megbotránkozni, egyszer mindenki a megváltást látja az összes hídban, emeleti ablakban és késben, a gáztűzhelynél állva mikor benyomja a gombot és csak a gáz szűrődik ki a kis lyukakon, amikor fürdőben áll és hajat akar szárítani, vagy amikor zúgó buszok és kamionok haladnak el előtte. Nincs mit ezen szégyellni. Néha igenis meg akarunk halni. Én beismerem. Hiszek valami felsőbb erőben, de a pokoltól nem félek,hogy nem teszem meg. Őszintén? Baromira szégyellném magam. Értsék úgy, hogy egy büszke, önérzetes ember vagyok, és néha kibírhatatlanul makacs.
Ám sokáig nem is tudtam, hogy a lélek milyen iszonyú sebeket kaphat. Nem tudtam, milyen amikor már minden mindegy, amikor elveszíted a legfontosabbat, amikor „ egy lapra teszed fel” az életed, és az élet már csak ilyen játszma, tele van bukásokkal, a tétet meg kell adni, meg kell emelni ha igazán nyerni akarsz, vagy ki kell szállni. Persze, az élet nem egy Fekete Péter party ( jelenleg nem ismerek más kártyajátékot, húgommal mindig ez játsszuk). Hallom
az én egyik legkedvesebb barátom kellemesen rezgő hangját: „ Ne így fogd fel, az élet nem kártyaparty, hanem ajándék.” Abszolút igaza van, csak néha akkor is kapod, amikor nem kérdted.


A tegnaphoz képest kissé lejebb vagyok higgadva, szóval talán nem leszek nagyon brutális, ember módjára akarom csinálni, csak kicsit nehéz mert egy hete úgy el vagyok szállva a realitás talajától, hogy az valami fergeteges!  Várom azt a katarzispontot amikor ez a megváltozot tudatállapot vagy teljesen elborít vagy megszűnik. Érdekes, hogy régebben ha így el voltam szállva, nagyon féltem, pánikrohamom lett tőle és meg akartam szabadulni az egésztől azonnal, most meg lassan 2 hete úgy lubickolok ebben a kifordult állapotban, mintha nem tudnám, hogy ezzel nincs minden rendben pl.: ebben az állapotban a tanulás a koncentrációkészség hiánya miatt abszolúte lehetetlen stb. és még rá is tromfolok, alig alszom, hülye könyveket olvasok drogosoktól, nem eszem, kávézom, lehet hogy most tudatalatt azt játszom hogy mikor szakad el a cérnám? Veszélyes vizeken rigatozóm bágyadtan élvezve hogy felelőtlen vagyok megint, nagyon felelőtlen, elvesztettem szem elől ami eddig volt, de nagyon brutálisan, arra se emlékszem pontosan mi volt tegnap. Sose hittem hogy ennyire merész leszek egyszer s ez valahol perverz mód tetszik, mintha közelebb kerültem volna önmagamhoz, valami fontos, valami új és izgalmas megismeréséhez, alászálltam öngmagam sötét és vibráló bugyraiba...hűűűűűűűű
Szilveszter este gyönyörű havazás volt tényleg, annyira jól esett, harapni lehett ezt a ködös fehér tájképet, komolyan ilyen percekért tudom, hogy van valami univerzális szépség ezen a földön, ott rejtőzik s egyszer rádugrik hogy tisztára lefagysz tőle, s döbbentem pislogsz, hogy már megint milyen kis jelentéktelen vagy és a létezés meg milyen hatalmas és vacogtatóan brutálisan áramlik át rajtad...