A rohadt ex-ek. Csak azok ne kerülnének elő soha többet, csak pukkanva tűnnének el mihelyst már vége a kapcsolatomnak velük. De nem, nem nem. Kicsi ez a rohadt város, túl kicsi, főleg hogy az egyetemre járok, hogy ne lássak soha senkit viszont, és akkor az ex-betegségről még nem is meséltem.
Kezdődött hétfő este a Gyurival, aki ugye fantasztikusan jól nézett ki a lezser szürke is pulcsijában, ott olvadoztam a széken egész addig amíg ki nem derült egy s más, mert akkor odafagytam abban a szétmállott állapotban. Kiderült hogy az előttem lévő svéd b.nő a közben (alattam) is b.nő státuszban volt. Hát a Gyuri tiszta meg volt döbbenve, hogy ezt elfelejtette mondani, pedig a mostani kalandjainak mindig mondja. No comment. A másik hogy megkaptam a imper latívuszt is : én egy valóban nagyon nagyon szép lány vagyok, és iszonyat szívmelengető és bizsergető a vagányságom meg a talpraesettségem de egy kicsit túl sok is. Kell a férfiaknak hogy ők érezzék magukat felül, hogy én egy kicsit gyenge legyek, hogy szoruljak rájuk. Erre csak azt tudom mondani, amit Gy.-nek nem akartam fejtegetni, hogy úgy nőttem fel, hogy nem számíthattam senkire, és az eddigi tapasztalataim alapján nem igazán arra a következtetésre jutottam hogy érdemes és okos volna a férfiakba bizalmat vetni. Szóval ahhoz idő kell, hogy megmutassam mennyire sebezhető lény is vagyok. Egyébként meg talán emlékezetkiesése van? Kinek a karjaiban sírtam minden szeretkezés után? Vannak dolgok, amik megleptek a beszélgetésben. Hogy mennyire nem tudta Gy. Hogy bele voltam esve olyan „vak ló a gödörbe” módon. Annál jobb. Persze, hogy nagyon el kezdte izgatni, hogy a fürdőben dolgozom, hű ha, majd akkor jön s akár miegymás köztünk. Felemeltem a szemöldököm és mindjárt meg is értette, jó jó, akkor nem, neked nem erre van szükséged. Hát mondom Gy. Milyen ügyesen kitaláltad.
A beszélgetés alatt kb. 4x akartam elsírni magam, amikor meg elment, hát úgy érzetem mintha egy orosz harci tank ment volna át rajtam. Semmibe vett, lenézett hogy „jaj te kis 19 éves kis kamasz lányocska, olyan butus vagy” módon. Forgott tőle a gyomrom. Ennyi egoizmust egy emberben gusztustalanul sok.
És itt meg is említem a tipikus ex-betegséget: nem akarnak velem járni, mert az egy olyan erőfeszítési szintet igényel tőlük, amit nem igazán tűrnek jó, de szeretkezni? Az imádnak velem, és ezért fúrnak, zaklatnak, írogatnak, mert azt nekik baromi jó volna, hogy velem a kis szexivel ágyba menni.
Következő versenyzőm aztékom volt. A TIK-ben ült, micsoda véletlen. A héten amúgy többször is láttam és többször gyomorszájon voltam rúgva. (én legalábbis így éreztem). És persze hogy ír. Ír nekem sokszor, csak úgy. Nagyon semmiről se beszélünk, mert miről is beszélnénk? Egyáltalán nem hiányzik, hogy írjon, szó se róla. De ő ír, elévődünk egymással stb. Tegnap meg elkezdett nekem az élete alfája és ómegája csajáról beszélni, hát bassza meg. Mondtam neki, hogy ez őrült szánalmas, és közben kibaszottul irigy voltam arra a csajra, hogy azték ennyire szerelmes belé. Erre mondják hogy totál reménytelen. Ott ült a lépcsőn és me g Mónival beszélgettem telefonon, és rám se hederített. Oda akartam menni megpuszilni, de nem tettem, ellenálltam. Összetalálkoztam Szemivel. Ő erre később azt mondta mikor aztékról meséltem neki, hogy: „Zsuzsa mit vagy meglepődve, jó csaj vagy nagyon, le akar veled feküdni megint.”…szomorú, leginkább hogy nagyon is el tudom képzelni.
És végül de nem utolsó sorban D. is befutott. Az életem alfája és ómegája. A három hét kötelező kihagyás után rám írt msn. Szijahogyvagyperszeokklassz…újra jó a telefonom. Hogy mi van? Mert rossz is volt? Igen. Mostmár kereshetsz ha kellek. ….. Istenem, ez a hülye honnan vette,hogy én ebben a 3 hétben kerestem? Honnan vette? Örültem, baromira hálás voltam, hogy nem kellett látnom, hogy ő sem keresett, épp eléggé befordultam így is a csodás szeretkezésünk után, mintha egy szakadékba zuhantam volna. Erre megint a jól ismert D. szöveg : keress ha kellek. Hát persze. Nem vagyok ennyire rosszul kicsim. Majd keresel te ha kellek, akkor megyek, akkor biztos nem mondok nemet, de hogy én keresselek téged? Azt soha többé. Azt nem lehet. Mert akkor minden nap fel akarnálak hívni, akkor ha egyszer megtenném, nem lenne megállás. Könyörögnék hogy szeress, és boldogan szippantanék és lőnék veled bármit, csak velem legyél, csak érezzem, hogy tudod, hogy most már érted, hogy nálam jobban soha senki nem szeretett és mostmár ( amilyen állapotban vagy ) nem is fog, csakis én maradok a legvégéig, hogy ne légy egyedül, hogy ne fázz, ne félj, amikor meg kell halnod. Hát nem hiszem, hogy jó volna. Nem hiszem hogy megtenné, hogy belátná, megértené vagy elfogadná. ÉS ha mégis megteszem… megteszem, mert hiányzik, mert nem is meséltem még Csabáról, meg a munkáról, AZ életről, ami belevágódott a pofámba és félek, rettegek s nem akarok mást, csak D.-t. Egy kis halált a vénába, egy kis lelki rothadást a szívembe, mielőtt túl normális, egészséges és fitt leszek. Ami persze sosem leszek.
És a másik Dávid. A 16 éves. Áhh...tudom, hát nonszensz, nevetséges, stb. De valahányszor látom, totál levesz a lábamról. És totál összeszedném magamnak. Mert érzem azt a vonzást a vénáimban utána.
Sok dolgot kell majd elmesélnem, de most nincs helyem se időm, 12 órázok a melóban, hétfő és kedden is, szerdán meg zh. Majd utána szorítok egy kis időt magamra.
