Harakiri meg egyébb nyalánkságok

ÉS az idő csak vánszorog, a testem megpilledve várja félrészegen, hogy U. végre visszajöjjön, addig minden perc egy késdöfés, amit józanul nem lehet elviselni, és minden levele maga a Remény, az Élet, minden telefonhívása után csak folynak a könnyeim, és tudom, ha egyszer…

És a kettő találkozásánál én és U. találkoztunk…Én és U. nem hittük, hogy még lehet részünk igaz, tiszta, szenvedélyes szerelembenÉn és U. valami iszonyatos vonzerőt éreztünk egymás iránt és jóleső otthonosságot a másik mellettÉn és U. végül csodát…

Mintha mindig lehunyt szemmel próbálnék meg látni, mintha mindig némán igyekeznék beszélni, mintha mindig süketen akarnék hallani, de csak csönd, a légüres vákuum az otthonom, a létezésem egyetlen közege ez az ijesztő, széttörhetetlen börtön, amin mint egy ködös, párás…